Az emberiség, mióta belekóstolt a tudásfája gyümölcsébe, azóta tekinget az ég felé. A csillagokban keressük eltávozott szeretteink szellemét, angyalaink lábnyomát, isteneink megtestesülését, vagy az eljövendő utópiát is.

Az eféle hagyományokat a tudomány, fokozatosan söpri le az asztalról.

Ám, a csillagászat tudománya, illetve maga az űrutazás intézménye, és a műholdak szemkápráztató fotóalbumai együttese, egy ellentétes hatást gerjeszt. Egy hamis reményt, miszerint van még helyünk a világban, a Föld bolygón kívűl is. Akár ebben a naprendszerben!

Tudom, hogy sokan kételkednek ebben, de a ma legokosabbnak bélyegzett tudósok, Elon Musk vezetésével, illetve maga a NASA, az Ares programjaival, éppen ezt demonstrálják.

Az ember tud alkalmazkodni. A víz alatt nyomás nehezedik a testre, minél mélyebb, annál nagyobb, de nincs belélegezhető levegő; a magasban kevesebb az oxigén, kevesebb a nyomás. Gyorsulás vagy zuhanás közben, egészen másfajta nyomást kell kibírnia a szervezetnek. A repülővel meg legyőzzük a gravitációt, igaz?

Ez mind jó. A tudomány szinte mindent megoldott. Csakhogy, ha ezeket mind, egyszerre kell valamilyen mechanikus vagy elektronikai eszközzel pótolnunk, akkor még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülünk.

Visszatérve a gravitációhoz: nem csak azért felel ez a fajta erő, hogy a tárgyak lefelé essenek és - adott esetben, ne vágjanak tökön minket. Hanem a csontjaink és izomzatunk megfelelő fejlődéséhez is hozzájárul.

Profán megfogalmazásban, a testnek le kell győznie, a rá nehezedő természeti erőket, hogy az életet fenntartható minőségben tudja átörökíteni, a következő generációnak. Lekicsinyítve, ugyan ez a jelenség, mikor a csibe kitör a tojásból. Csak akkor képes áttörni a csőrével azt a mészréteget maga körül, ha már elég életképes, a világunk diktatúrájába való belépéshez.

Utópia vagy diszópia

Az egyik fogalom könnyen fordulhat a másikba. Mind a kettő egy elképzelt jövőre utal; tehát időben elhelyezve ugyanaz, de minőségében nagyon ellentétes.

Képzeljük el azt, hogy egy csecsemő születik a világűrben, egy jól funkcionáló űrhajónk vagy műholdunk fedélzetén. Mi történne vele?

Az ember jól alkalmazkodó élőlény, tehát bizonyára életben maradhat a kisded, de nagyon valószínű, hogy nem szállhatna le a Föld felszínén, hiszen nincs az a mesterséges gravitáció, mely képes rekonstruálni egy bolygó méretű tömeg és annak forgása által, az élőlényekre gyakorolt nyomását.

Különleges nyomáskiegyenlítő tartályban kéne megérkeznie és több évet vagy évtizedet felölelne, mire a szervezete alkalmazkodna a bolygóhoz.

Csak ennyire vagyunk kiszolgáltatottak

Hasonló a probléma, ha minden pesszimizmusom ellenére, esetleg mégis sikerülne kolonizálni, a hőn áhított Mars bolygó felszínét. Lássuk, mivel is kell megbirkóznunk!

A világmindenség viszonylataiban, számokban kifejezve elég csekély eltérést mutató bolygó, és mégis csábítóan közeli a Mars. Csak azt vegyük észre, hogy emberi léptékben, iszonyatos ez a különbség. Földi ember számára belélegezhetetlen légkör, életidegen felszín, és drámaian alacsony hőmérséklet.

Másfélszer annyira a Naptól

A központi csillagunktól számított 4. bolygón, két hold tevékenykedik, a nulla vizet tartalmazó égitest körül. Így lényegesen több a szárazföld, noha csupán fele akkora bolygóról beszélünk, mint az óhaza.

Nagyjából 24 óra és 40 perc, az egy SOL (szoláris nap), tehát ez élettanilag nem zavaró, a Földön megszokott napszak váltakozást tekintve, viszont a 95%-ban széndioxidot tartalmazó, tized annyi nyomású légkör, már annál inkább. Felmerülhet, mint probléma a lényegesen alacsonyabb átlaghőmérséklet is. A földi átlag 14 °C-hoz képest, a Marson -63 °C ez az érték. A legmelegebb, egyenlítő környékén volt, hogy mértünk 20 °C-ot. Az a marsi nyár csúcsa.

Marslakóink

Én már egyáltalán nem vagyok olyan biztos benne, hogy ez lehet a helyes irány, de térjünk vissza a felvetésemre: hogyan is nézne ki, ez a kolónia?

Olyasmi bunkerekben élnének, mint a Mentőexpedíció sztárja, Matt Demon? Kizárt! Szórakoztató az a film, de nagyon távol áll a realitástól, és túlzottan giccses lett az a megmentés is a végén. Oké, tudom, hogy nem vagyok korrekt a filmmel - beemeltem ide, egy méllyen pesszimista cikk képzelgéseibe, egy általam kissé elítélt, szinte felesleges műalkotást. Bocs, de muszáj volt, mert az a film is egyfajta zászlóshajója, ennek a hamis eszménynek. Igaz, hogy nem a kolonizálásról szól, meg az a bunker épp nem lakhatási célt szolgál, csupán kutatási intézmény, de mégis beköltözik főhősünk, és még haza is jön két év nyaralás (telelés) után.

Arról van szó, hogy annál sokkal masszívabb építményekre lenne szükség. Elszeparálva a külvilágtól. Csak éppen ezért halvaszületett ötlet, mivel így semmi értelme egy idegen bolygón tevékenykedni.

Azt eltudom képzelni, hogy oda kerül egy kolónia, viszonylag megfosztva a külvilágtól, de fokozatosan kiengedve őket a természetbe, (természet? Jó ég... miféle? Egy vörös homokos szikladarabról beszélünk. Szóval oda ki... a semmibe) majd több generáció elhullásának eredményéül, működésre bírnánk az evolúciót, ami során az ember, - pontosabban az emberiség azon kolóniája, - mutálódna annyit, hogy alkalmassá váljék, a Földhöz képest igen szélsőséges időjárási és hőmérsékleti viszonyokhoz, légkörhöz, gravitációhoz, meg minden máshoz.

A természet diktatúra

És akkor itt a nagycsavar! Az az ember, aki a Marson él, többé nem lenne ember. Megszünne azzá lenni, hiszen csupán külsőre hasonlítana ránk, élettanilag már inkább marslakó, és földi eredete ellenére, nem tehetné a lábát, a Föld bolygó szárazföldjeinek semelyikére sem.

Nem levegőt lélegezik, kevésbé tűri a napot, illetve érzékenyebb az UV-sugárzásra, de sokkal ellenállóbb a hideggel szemben; mondjuk a sarkköröknél. Mivel minden más helyen, pokoli hőség várná, - hűtőbe kéne tárolnunk, a szerencsétlent. Folyadékra kevésbé van szüksége, de élelemre annál inkább, hogy szervezete felvértezhesse magát, az átlag -63 °C-ra. Nem győzöm hangsúlyozni, milyen brutálisan alacsony hőmérsékletről beszélünk. Bolygónk leghidegebb pontja, -89 °C, a Délisarkon, ahol az egész kontinenst nem lakja ember!

Most, hogy fejben eloszlattuk nagyjából ezt az ábrándot, nézzük meg, mi a helyzet az űrutazással, avagy a bolygók közti vándorlással, úgy általában. Amiről a sci-fi írók/szerzők 60%-a ábrándozik.

Tisztavíz a pohárban

Túlságosan bonyolult és beláthatatlan iparágnak érzem ezt az egészet, de igyekszem bele helyezkedni, mai tudásunkkal ebbe a szituációba. Számos sci-fi témájú film és sorozat megpróbálta már bemutatni ezt az életérzést, több kevesebb sikerrel. A bemutatás sikeres, de a valóságban gyakran helytelen. Talán, a 2009-es WALL-E reflektál legjobban, az űrben rekedt emberiségre, bár a valóságungtól az is borzasztóan messze áll.

Talán a tömegtájékoztatással van a gond, vagy azzal, hogy az emberek nem tudják, mi a helyes információ. Hogy mi valódi tényállás, a technológiában.

Arra szeretnék kilyukadni, hogy nem vagyunk sem elég gyorsak, sem pedig elég kitartóak, a bolygóközi utazásokhoz. Hónapokig tart az út még a legközelebb eső szomszédos bolygóra is. Közben meg hatalmas mennyiségben égetjük el földi javainkat, a felszállás érdekében. Nincs olyan technológia, mely megoldaná ezeket a problémákat.

Jelenleg egy élhetetlen bolygóra küldözgetünk mindenféle műszaki berendezést, amivel információt kaphatunk az ottani körülményekről. Tervben van olyan szállítmány is, ami majd valamiféle bázissá alakul át, hogy tudja fogadni az érkező földlakókat, de korántsem ez a legélhetetlenebb bolygó az univerzumban. Még csak a Naprendszerünkben sem!

Exoskeleton

Csak valahogy úgy tudnám elképzelni ezt az űrkorszakot, ha építenénk egy olyan fajta szkafandert, ami mint egy második bőr, könnyű, mozgékony, állandóan hordható és minden földi szükséglettel ellát. Gondolok itt a helyes nyomásra, levegőre, hidratálásra, vitaminokra. Tehát egy olyan kezes-lábas, mely búvárruha és egyben űrruha is, mint Vasember sokadik páncélzata.

Ezzel az ember már megállná a helyét, bármilyen zord körülmények között. Ám még így is ott vannak, a beláthatatlan távolságok. Azok legyűrésére valami elképesztő technikai bravúr kellene, hogy közben ne égessük el végtelen mennyiségben, a véges energiaforrást.

Végső megoldás

Talán rá kéne végre jönnünk, hogy ezek a sci-fi történeteink, melyekben mi látogatunk meg más világokat, a mese világa. Akárcsak a fantasy. Ideje lenne észrevennünk, hogy nincs számunkra más hely. El kéne fogadnunk, hogy a Föld az a hely, ahol esélyünk van a teremtésben.