Úgy érzem manapság kezd terjedni, a kritikus szemlélet. Nagyon is fontos, ez az attitűd, hogy megkérdőjelezzük, a mindannyiunkat érő szociális és kulturális hatásokat. Az sem árt, ha megtudjuk fogalmazni azt, hogy konkrétan mi az, ami nem tetszik benne, és mi az, amitől számunkra mégis emészthetővé válik.
A kritika, hagyományos értelmezésében egy olyan esszé szerű fogalmazás, (publicisztika vagy kinyilatkozás) ami egy művészeti vagy szellemi alkotást értékel, elemez. Ezen elemzés során elhelyezi az adott alkotást, a magas művészet vagy tudomány aktuális állásának viszonyában; figyelembe véve a társadalom morális értékeit. A nagyközönség számára egy kulturális referenciaként szolgál, az alkotásról készült személyes véleménykifejtés.
Modern megfelelője nagyon hasonló jelentéssel bír. Tartalmazza az eredetit, meg jelenti azt is, mikor beszólnak neked az új frizurád miatt. Szóval a felcukrozott verziója is kritika. A személyeskedő, sértegetős észrevétel is még a kritika. Nem én találtam ki. Így használják emberek, - helytelenül - teszem hozzá.
Komolyra fordítva a szót: a szóban elhangzó, (rádióban, videóban) rögtönzött, és kifejezetten egy személyre vagy annak tevékenységéről szóló retorika is kritika.
Lelkes amatőrök
Ezen a ponton fontos megemlítenem, azt az egyre terjedő tendenciát, mikor magát kritikusnak vagy film-kritikusnak kikiáltó személy, az interneten (főleg blogok, vlogok formájában, illetve a youtube csatornákon) szubjektív véleményezése válik meghatározóvá. Csupán annyi a tévedés, hogy ezek az emberek véleményvezérek.
Sok esetben van szakmai tapasztalatuk, nyitott szemmel járnak a világban, tehát lehetne egy releváns véleményük az adott produktumról, de azért mégsem akkora körültekintéssel, mint egy valódi kritikus. Sokkal személyesebb vagy személyhez kötődöttebb, kultuszépítés zajlik, ezeken a portálokon. A legarcpirítóbb számomra az, hogy oda merik írni, hogy kritika, miközben csak ajánló. Egy gyors, pár perces élménybeszámoló jobb esetben.
Film kritikáknál nagyon gyakran tapasztalom, hogy 5 percben elmondja mi történt a vásznon, aztán oda biggyeszti, hogy amúgy nagyon tetszett. Úgyhogy nagyon ajánlja, hogy nézzük meg mi is.
- Köszi a kritikát. Ügyes voltál, bátyja! Nagyon kimerítő és mélyen szántó 6 perc volt ez az életemből!
A számomra kevésbé bántó filmes kritikák azok, akik ugyan nem lépnek ki, az adott művészet sajátosságaiból, de olyan minőségben vagy mennyiségben fogyasztják a kultúrát, hogy kialakult némi igényesség a szórakoztató tartalom valós értékei iránt. Nem nagyon hajlandóak hátra lépni és körülnézni, de valamelyest képesek reflektálni, legalább a közelmúlt eseményeire. Ezen véleményekre még szoktam is adni, mert temérdek alkotáson rágják át magukat; mondhatni számolatlanul, de azért átgondoltan. Van idejük átgondolni, feldolgozni, megemészteni, amit láttak, tapasztaltak, és egy minőségi összképet adni. Már kicsit bele-menősebbek a filmkészítésbe, mint a korábbi bemutatós kaszt. Belemásznak az egyes jelenetekbe, időnként kicsit körbejárják a keletkezés körülményeit. Szóval tényleg igyekeznek egy hasznos tartalmat és releváns kritikát megfogalmazni, az audiovizuális kultúráról.
Néhány példa: Videodrome, Otherworld, Hollywood hírügynökség, és A Filmfreak.
A szakma
Kritikát megfogalmazni, vagy kritikusnak lenni, két nagyon különálló fogalom. A többség nem nagyon látja ezt, és talán nem is érti. A kritikus egy olyan végzettséget tudhat magáénak, amellyel az adott művészeti ágazatban vagy szakirányban, egy magas esztétikai érzékkel, sokkal pontosabb górcsővel tudja szemlélni a kritika tárgyát, a környezet figyelembe vételével. Leegyszerűsítve, tud egyet hátra lépni, hogy egy nagyobb látószögben, a kontextusával együtt értékelhesse, az audiovizuális élményeit. Valamint közérthető módon vonja le, a konzekvenciát és a társadalomra vélt hatását a szóban forgó alkotásnak. Mindezek alapján hirdeti ki, az adott mű erényeit, és főleg hibáit.
Tehát elmondható, hogy egy nagyon komplex szakma, mely még akár tovább szakosodhat. A kritikus tudása, tapasztalata folyamatosan mélyül, ezert véleménye módosulhat. Társadalom rendező hatása vitathatatlan. Ehhez képest, az átlag emberek úgy állnak hozzá, hogy csak egy morcos, nyomasztó, súlyosan depressziós értelmiségi, akinek még gyerekszobája sem volt, mert folyamatosan csak zsörtölődik. Aki észre sem veszi, ha valami jó, vagy valami szép történik.
Emberek, nem! Súlyos tévedésben van, aki így gondolja. A kritikusnak nem az a dolga, hogy a szép és jó dolgokat cirógassa, meg dédelgesse. Arra ott van mindenki más. A kritikus feladata az, hogy észre vegye a hibát és felszólaljon, ha valami méltóságon aluli vagy társadalmat bomlasztó élményt tapasztal. Azért találták ki ezt a szakmát, még az ókori görögök, hogy legyen aki helyes mederbe tereli, a társadalmat formáló vagy mélységesen meghatározó művészeti tevékenységek elburjánzását, mielőtt anarchiába torkollik a civilizáció. Pedig akkor még nem is ismerték ezt a fogalmat.
Egy olyan ember, aki tartja a civilizáció nívó pálcáját, és leoszt egy körmöst annak, aki alábukik.
Az vagy amit megeszel
Ami a 20. és 21. századi médiát és televíziózást illeti, sajnos jól látjuk, hogy sikerült oly mértékben lealázni, illetve lealjasítani eme szakma képviselőit, hogy a többség figyelembe se veszi, a kritikus értekezéseket. Milliók élnek így, homokba dugott fejjel, becsukott szemmel, (kikapcsolt aggyal) mégis hallatlan kényelemben töltekezve, emberi fogyasztásra alkalmatlan tartalommal. Immunissá tettek minket a kritikusra, és megtanítottak elmés, személyeskedő riposztok osztására illetve, hogy sértésként éljük meg, az általunk kedvelt tartalom elfogyasztásában megzavaró kritikát. És persze, hogy seggből kirántva alázzuk, annak fogalmazóját.
A legkritikusabb televízió- és mozifilm értékelő platform: a Rohadt paradicsom, melyet még '98 augusztusában alapított Amerikában három diák, különböző netes vélemények gyűjteményeként. Ám azóta a legismertebb, kritikus vélemények alapján szerkesztett, szórakoztatómédia-értékelő weboldallá nőtte ki magát. 2004-ben vásárolta meg az IGN, majd több média szolgáltatón át a Flixterhez került, amely egy közösségi új film bemutatókat gyűjtő webhely. 2011-ben a Flixtert felvásárolta a Warner Bros. 2016 óta ezek az online felületek a jegyüzér, Fandango Media tulajdonában vannak (a Warner csak kisebbségi részvényes.)
Érdekessége, hogy weboldal nem működhet automatán, mivel a kritikusnak, akinek felkerül az adott mű kiértékelése, jóvá kell hagynia (frissítenie) a kritikáját, különben nem adódik hozzá a végleges, százalékos értékhez.
A kritika félreértelmezése
Van egy masszív tömeg, akik úgy tartják, hogy teljesen értelmetlen ez a szakma. Hiszen úgysem értik meg az ilyen emberek, nem tudják elfogadni, hogy vannak olyan kulturális alkotások, melyeknek nincs is szüksége tartalomra. Elég ha az egyszerű ember, csak kifekszik elé nyálcsorgatva, és engedi beáramlani a kultúrát. Hát szerintem ilyen nincs. Akkor ne induljon abba a ligában ahol a többi, mert ez esetben az az alkotás pusztán esztétikai mű.
A kritika túltolása, maga a posztmodern
Akkor van csak nagy baj, mikor a kritika megkérdőjelezi a szavak jelentését is. Ezzel széttördelve a fogalmakat és ideológiákat egyaránt. Manapság jellegzetes, hogy minden fogalomnak van egy új jelentése, és egy az eredetivel ellentétes is. Amikor már a kritika arról szól, hogy releváns-e egyáltalán a feltett kérdés, akkor azt hiszem minden elveszett, hiszen épp felszámolás alá került a józan ész, és a kommunikáció lehetősége.
Egy másik, talán még nagyobb tömeg, azért nem érti a kritikus véleményt, mert olyan dolgokat követel az egyszeri alkotáson, amit nem is lenne dolga teljesíteni, - állítja az egyszerű fogyasztó. Nos, ebből látszik leginkább, milyen hatalmas távlatok nyíltak, a civilizációs nívó és az átlag ember értékrendjében.
A harmadik kedvencem, a személyeskedő fogyasztó. Aki úgy képzeli, vagy úgy látja magát, hogy egy az alkotással. Ha a kedvencét bántalmazza egy ilyen csúnya, gonosz értelmiségi, akkor háborog, lázong, üvölt, és anyázik. Személyes sértésnek veszi, a másik ember vélemény formálását. Fogyasztónk ebben az esetben, feloldotta személyiségét az adott műben. Vagy talán nem tudja elfogadni, hogy a sok hiba ellenére mégis szerelmes abba az alkotásba és ezért fáj neki, ha valaki rámutat a gyengeségeire.
Nincs önkritikája.
Azonosítja magát a művel.
Ha a mű becsülete sérül, az ő személye is sérül.
Idevágó eset 2011-ből: amikor Puzsér kemény kritikát fogalmazott meg, a Sötét Lovag című akciófilmről, egy reggeli műsorban (még csak nem is a sajátjában) amiért az, felkerült minden idők legnépszerűbb 250-es filmes listájára, és igen tekintélyes helyet foglalt el, a TOP10-ben (ma is a negyedik helyezett). Az arctalan tömeg támadásba lendült és jóformán, karaktergyilkosságba torkolt a dolog, amiért egy ember ki merte fejteni velős véleményét, egy igen kedvelt közönségfilmről.
Az interjú, amitől kiborult a fél ország
Érdekesség, hogy a TV2 két súlyos hibát is elkövetett. Egyrészt elég nagy félreértés történt, mikor Puzsért elhívták a műsorba, hogy beszéljen az éppen készülő, Sötét Lovag Felemelkedése című mozifilmről. Mindössze azért, mert akkor tájt állította össze, a 100 legjobb valaha készült film listáját, a Hét mesterlövésze című rádióműsor keretei közt. Másrészt teljesen abszurd, hogy a készülő film bemutatója helyett, sikerült bevágni néhány jelenetet, a Batman: Arkham City videójátékból. Viszont arra senki sem számított a stúdióban, hogy a publicista kritikus, igen lesújtó véleménnyel lesz, a legutóbbi Christopher Nolan által rendezett Batman filmekről.
Csak ember
Már utaltam a véleményvezérekre; sajnos hajlamosak vagyunk így tekinteni egy-egy kritikusra is. Függünk valami külső erőtől, kell egy vezető tanácsadása. Ebből következik, hogy vannak emberek, akik egy kritikus szava alapján határozzák meg életüket és kultúrájukat. Egy ember szavából. Ez nem helyes. Ő is csak ember, és ő is pénzből él, még ha sok esetben jelentősen őszintébb, mint fajtársai. Hallgassunk meg több véleményt! Nem zárkózhatunk fel, csupán egy álláspont mögé, csak ha már hallottuk több ember meggyőződését is. A kritikusok is hajlamosak egymás közt megvitatni álláspontjaikat, és nagyon hiányzik a világból az, hogy előítélet nélkül meghallgatásra kerüljön, egy tőlünk távolabb eső tábor véleménye. Pedig érdekes szemlélete lehet, az adott témáról, talán átfogóbb képet kapnánk a minket körülvevő világról, vagy akár magunkról.
Egy ember követése, legtöbb esetben szektásodás felé vezet. Mikor legutóbb követett pár száz ember egyet, csoportos öngyilkosságba torkollt a dolog. Amikor egy ember százezreket térít meg, új vallás alakul. Amikor utoljára több millió ember menetelt egy után, népirtás lett belőle. Tanuljunk a közös múltból, nyissuk ki a szemünket, nézzünk körül a világban, lássuk meg a valóságot, és hallgassuk meg az embereket. Tiszteljük és becsüljük meg, a másik véleményét is! Hátha egy szebb jövőt teremthetünk a segítségével.
