A jó hír az, hogy a szerelem létezik és korunk meghatározó érzése, amit belső kémiai folyamatok indukálnak. Szokták is mondani, az csak kémia, vagy hogy működik a "kémia" - Istenem, milyen elcsépelt kifejezés.
A szeretlek, mint kifejezés
Fiatalon már rá kellett jönnöm, hogy ez nem egy egyszerű szó. Második barátnőmnek mondtam úgy, hogy nem voltam tisztában a súlyával. Aki kimondja, arra valami olyan láthatatlan súly nehezedik, felelősség formájában, aminek nem győz eleget tenni, de talán a kedvezményezettje sem. És az is biztos, hogy sírás lesz a vége.
Ez a kifejezés, egy magasabb szintre helyezi a kapcsolat részeseit. Családon belül, annyira természetes. Légiesen könnyű, felszabadító kijelentés, de amint a párválasztás okán hangzik el, megfelelési kényszerré válik.
A párkapcsolat résztvevőinek fel kell nőni a szóhoz
Egy minket tanulmányozó intelligens fajnak meglepő lehet, amit művelünk. Nem egymáshoz emelkedünk fel, hanem egy mítoszhoz. A szerelem eszméjéhez, hogy megkaparinthassuk a másikat.
Én is azért mondtam ki a szót, hogy ágyba bújhassak a lánnyal. Tudom, csúnyán hangzik, de ez az igazság. Így működünk. Azt mondjuk, ami ahhoz kell, hogy célba érhessünk. Miközben a nőknek nem az ágy a célja, még ha azt is állítják. A stabilitásra, érzelmi biztonságra van szükségük. Úgyhogy azt mondtam, amire szükségünk volt. És akkor hamar rá kellett jönnöm, hogy nem lehet ezzel a szóval zsonglőrködni, mert komoly következményei vannak, egy ilyen felvállalt és kinyilatkoztatott kapcsolatnak.
Már csak az a kérdés, hogy miért van a szerelemmel ennyire összefonódva a birtoklás? Úgy fejezzük ki magunkat, hogy "megszerzem," "megkapom," "enyém lesz." Pedig egyáltalán nem szolgát keresek.
El tudom képzelni, hogy sokan mégiscsak birtokolni, illetve kihasználni szeretnék a szerelmüket. Talán ezért tartunk itt, ahol nem kellene már. Egy felvilágosult civilizáció, alapvető emberi jogokkal, egyenlőséggel, mégis oly primitív szellemi eszközökkel.
Mi a szerelem?
A szeretet túltolása vagy túlcsordulása. Az a jelenség, amikor a vágy keltette érzelem a szervezetben, nagy mennyiségű dopamin és szerotonin termeléssel jár.
Az előbbi hatással van a mozgás koordinációra, a motivációra, jutalom-érzetre, valamint a függőségek kialakulására, a memóriára, és a predikciós képességekre.
Utóbbi befolyásolja a szexualitást, étvágyat, testhőmérsékletet, alvásigényt, és a hányingert. Hatására a logikus gondolkodás és az individualitás háttérbe szorul. Alacsony termelés esetén, fennáll a veszélye depresszió és migrén kialakulásának, és akár bipoláris zavart is okozhat.
Amikor ezek a vegyületek túlcsordulnak, testünk kvázi megrészegül. Akár hónapokig is tarthat az az illúzió, melyben választott párunk, mindennél fontosabbnak tűnik. Ilyenkor szoktunk mindenféle őrültséget elkövetni, a szerelem nevében. Hiszen a veszély érzetünk vagy anyagi helyzetünk, választottunk árnyékában, alig észrevehető. Az élet minden körülményét, kedvesünk viszonylatában látjuk, ebben az időszakban.
Erre azért van szükség, hogy elfogadjuk a másikat olyannak amilyen. Persze kissé torz a kép így is, hiszen választottunk is átéli ugyanazt a mámort. A genetika átörökítésében mindenesetre nagy segítség, hiszen annyi mindenben különbözünk, és szinte sosem értünk azonnal egyet.
Általában 2-3, de legfeljebb 6 hónapig tart, ez az állapot. Ekkor már szervezetünk hozzászokott új társához, nem részegít a túltermelt vegyületekkel. Nagyjából ilyenkor kellene egy újabb lépcsőt meglépni a pároknak, ami nagyon gyakran nem sikerül.
Világos, hiszen elmúlt a rózsaszín köd, lehullt a lepel, már tudunk logikusan gondolkodni, hogy merre tovább. Igazi modern problémakör. Felgyorsult világunkban alig van esély megállni, és megnézni a másik embert. A '68-as események óta a házasság előtti szex lett a norma. A partner kipróbálása, szexualitásunk felfedezése és megélése a fedezete, egy tartós párkapcsolatnak. Ugyanakkor éppen ez az igény okozza a válásokat, és a partnerek elfogyasztását is.
A szerelem három síkja
A modernitás és fogyasztás felületességre nevel. Az emberek nagy része csupán egyetlen síkon tapasztalja, és éli meg szerelmeit, testi örömök formájában. Pedig a test, csupán alig harmada ennek.
A szerelem jelentése ma még az, hogy lángoló vággyal imádni a másikat. Pedig jól tudjuk, hogy egy sokkal mélyebb tartalommal bír, két ember szeretete egymás iránt.
Szövetségesek, a szó legszorosabb értelmében, nem csak társak. Testben, lélekben és a szellemben is, egy úton haladnak. Egy a lélek, mert azonos érzelmeket táplálunk a másik iránt és bele látunk egymás világába. Egy a szellem, mert ugyanazt akarjuk. Egyre gondolunk vagy kitaláljuk a másik gondolatát, és aszerint cselekszünk. És egy a test, melyben lezajlik az a folyamat, mely az öröm forrása, és utód az eredménye.
Mi a megcsalás?
Árulás. A konszenzus felrúgása. A társunk átverése, hazugságban tartása. Egy tisztázatlan esemény, mely új értelmezésre vár, az elkövetkező korszakokban.
Korunk sajnos csak a testre koncentrál. Igyekszik megfeledkezni a lélekről, és háttérbe szorítja a szellemet. A szerelmet misztifikálja és az egót gyönyörködteti. A szabadság pátoszával felvértezve, ez egy végzetes kombinációnak tűnik. Amennyiben szabad a csók és szabad a szerelem, miért lesz rabság a párkapcsolat? Ezért kell újra írnunk a szerelem, illetve a párkapcsolatok definícióját. Újra értelmezni, hogy mi is a dolgunk egymással.
Az érzelem megszüli a gondolatot, ami meghajtja a testet.
Feltételes szeretet
Leginkább ezt látom. Erről szól manapság a diskurzus, hogy feltételeket szabunk, szerelmünk tárgyának. Sorozat monogámisták vagyunk, mert a norma ezt követeli. Ez a feltétele a párkapcsolat létjogosultságának, és annak, hogy valamilyen módon, kisajátíthassuk egymást. Ezt is leginkább a testre vonatkoztatjuk, pedig három féle mélysége is van, egy szerelmi szövetségnek. Például, még sohasem hallottam olyat, hogy a páromon kívül mással, nem oszthatnám meg az intellektusom.
A monogámia szó jelentése, egy társ. Nem ám úgy egy társ, hogy most épp egy, aztán holnap másik egy, hanem úgy, ahogy a holtomiglan-holtodiglan magába foglalja. Egy életre szóló társ.
A házasságtörés kifejezése, soha sem szellemi vagy lelki megcsalásra vonatkozik. Persze a válások gyakran azért történnek, mert a lelki és/vagy szellemi szövetség, már felbomlott, vagy nem is volt. De azért látjuk, hogy a testi megcsalás magasan az élen jár, a párkapcsolatok felbontásában, miközben a szerelmünk lángja, már régen halott, ha csak ennyi tartotta össze. Vagy épp ellenkezőleg. Az is gyakori jelenség, hogy egy másik emberrel való ágyba bújás miatt, lemondunk a társunkról, aki a többi síkon hűséges volt.
Hűség
Miért is tartozom hűséggel? Mióta kell lojálisnak lennem minden körülmények között? Olyankor nyilván igen, mikor a párom létét fenyegetik, vagy identitását becsmérlik, de mikor nincs ilyen helyzet, akkor ugyan kinek ellenében kell hűségesnek lennem? A barátommal, vagy az anyámmal szemben? Kissé túl van tolva ez is, nem?
Ha jól belegondolunk, teljesen abszurd, hogy holmi testi örömök, szétszakíthatnak egy lelki és szellemi szövetséget. Egyéb kapcsolatainkban ilyet nem teszünk. Egyre inkább azt látom, hogy szerelmünk csak egy olyan társ, mint a vetélytárs. Mintha egy futóversenyt rendeztek volna a Boldogság útján, mindenféle emberi akadállyal, és az lenne a cél, hogy valamelyik mellettem futóval, a többieket kilökve, átszakítsam a szalagot. Persze a szalag csak illúzió, valójában sosem érheted el, csak futni kell felé.
Az első lépcsőfok
Szerintem a szerelem nagyon nincs a helyén kezelve. Az lett az új megváltónk és már azelőtt meghatározza életünket, hogy belépne az ajtón a nagy Ő. A szeretet sokkal több réteggel bír és sokkal rugalmasabb. A társunkat megszeretjük és együtt örülünk a sikereinek, a boldogságának. Miért nem kezeljük a szerelmet egy lépcsőfoknak? Egy érzelmi lépcső, melyet meglépve új taggal bővülhet a család.
A reneszánsz korban a szerelem, még egészen mást jelentett. Teljesen természetes dolog volt, a házasságon kívüli szex. A fiatalok próbaéjszakára mehettek kiszemeltjükkel. Akár többször is, akár addig, amíg teherbe nem esett a lány. Akkor már házasodni kellett.
A földesúrt is rendszeresen látogatták szeretői. Az alattvalóknak kifejezetten megtisztelő volt, ágyba bújni a királlyal, függetlenül attól van-e férje vagy szeretője.
A szexualitást és párválasztást még nem keverték össze, a szerelemmel, ami egy túlfűtött, érzelmi hullámvasutat jelöl, egy nevetséges állapot. Shakespeare Rómeó és Júliája, inkább volt bohózat a maga idejében, mint dráma.
Legnagyobb találmányunk
A modern kori szerelmet a Romantika eszméi emelték a megváltó helyére. A felvilágosodás korában megölt Isten, oly mértékben pótolhatatlan számunkra, hogy a materiális világképünkbe le kellett hívni egy új szakralitást. Egy olyan vallást, mely nem is vallás, de hitet ad az embereknek. Hitet abban, hogy jön a szebb holnap, és leszáll a földre egy angyal, aki olyan számomra, mint a romantikus zseni.
A hitnek mindig van célja. A vallásokban a lélek megtisztulása, kiteljesedése, - az ember megváltása. A szerelemben, egy másik ember a cél, míg a sikerben való hit már csak az egyén. Nem a megtisztulása, hanem az ego megvalósítása. Az ego uralmának kiterjesztése.
A birtoklási vágyon alapuló szerelem, modern kicsorbulása a zseninek. Hoztunk egy új eszmét, de gyorsan barbarizáltuk is, hogy kicsit közelebb érezzük magunkhoz. Ez így olyan emberi, meg annyira ösztönvilágbeli. Csak az a baj, hogy így, ez a szerelmi pátosz, elég puritán élmény. A nagy ő egy lapon említése, a rántott hússal, vagy a burgonyakrokettel, sokkal középkoribb élmény, mintsem romantikus.
Manapság a járás, illetve a párkapcsolat fogalmai valami egészen sötét, középkori viszonyrendszert követelnek meg, a benne élőktől, ami nagy eséllyel csak szorongáshoz vezet. Olyan félelmek indítják el, ami egy teljesen hétköznapi szokásunk elrejtését szolgálja, mert már kétségek merülnek fel, annak elfogadásában is. Magunkban vagyunk bizonytalanok, és ezt a frusztrációt kivetítjük, és közben rettegünk a magánytól. Azt hisszük az a pokol, ha már nem lesz kivel megosztani aberrációinkat, melyek 90%-ban teljesen hétköznapi dolgok, de úgyse árulnánk el a párunknak, még a felét se, de legalább lenne valaki, akiről azt mondhatjuk, ha elmondhatnám valakinek, ő lenne az az egy.
Én csak azt szeretném, hogy a párválasztás kapcsán ne a kecsegtessen megváltással, a szerelem mítosza, hanem töltsön el a szeretet egy olyan formája, mely a családi körben oly megszokott. Ne a szerelem élményéről szóljon, hanem a szeretet érvényéről. Kölcsönös tiszteleten alapuló, becsületes, elfogadással járó, társas viszony. Egy egyenrangú kapcsolat, ahol a felek véleménye, vágyai, és szükségletei ugyanannyit nyomnak.
És felejtsük el egymás zsarolását.
