Manapság jó sokszor elhangzik, a család fontossága. Talán mindig így volt, de soha sem volt ennyire habkönnyű, felelősségmentes szó. Ezt is elinfláltuk! A nyugati civilizációban a család, egy fogyasztói tömböt jelöl. Semmi többet. Hiába tesznek a különböző kormányok egyre nagyobb gesztusokat, a családok megsegítésére, egyre kilátástalanabb a helyzetük.
Az a kedvenc kiszólásom, a filmvásznakról, mikor egy kemény gyerek, a barátait jelöli meg családjaként. Függetlenül attól, hogy van-e neki vér szerint, vagy törvényesen elismert rokona, ő akkor és ott, egy giccsparádé erejéig, örökbe fogadja a barátait (vagy örökbe fogadtatja magát).
A családtagjaidat nem válogathatod meg, de a barátaidat igen
Mára évente 2-3 moziban is elsütik ezt a hamis frázist, meg azt a kamu pózt, amiben egy családdá avanzsálnak a haverok. Sorozatokra hatványozottan igaz. Nos, nekem nagyon az az érzésem, hogy ezek a gesztusok, magasan hozzájárulnak a jelenséghez.
Szerepcsere
Az ilyen haverokat és családokat összekeverő filmeknek, illetve sorozatoknak, súlyos ráhatása van a gondolkodásunkra. Főleg a fiatalok körében, akik amúgy is keresik a helyüket a világban, miközben óriási változásokon esnek át, testileg és szellemileg egyaránt.
Gondoljunk csak bele. Van egy, a fejlődésünkből fakadó, társadalmilag is elvárt, értékrend eltolódás, az előző generációhoz képest; (más a szókincs, a kifejezésmód, sok az ellentét) és minderre, még egy lapáttal rápakolnak, ezek a szuperprodukciók, melyekben azzal pózol az összes szimpatikus szereplő, hogy a hagyományos család a múlté.
Ugyanakkor a közvetlen környezetben lévő haverok, barátok, magasan felértékelődnek.
Valóban fontosak a barátok. Szükségünk van a társaságukra és valószínűleg, többször tudunk a segítségükkel leadni problémáinkból, vagy megélni az örömünk, mint családtagjainkkal, de ettől még a család is fontos szerepet játszik, az ember életében. Azt tapasztalom, hogy a média nem így látja. Azt látom, a barátok és a haverok állnak az első tíz, vagy húsz helyen, majd esetleg utána a szülők, és/vagy nagyszülők. Az egyéb rokonokról, meg már ne nagyon beszéljünk, mert azoknál még a munkahelyi személyzet is több figyelmet érdemel. Vagy a szomszédok, hogy mást ne említsek, közvetlen lakókörnyezetünkből.
Ifjú pár és a gyerek vállalás
A szűkös anyagi helyzet, vagy a hallatlan jólét, vagy csak épp az, amit még nem sikerült megteremtenünk a kisded érkezéséhez, de tény, hogy egyre későbbre tolódik a baba váras időszaka. Lassan úgy látszik, nem is lesznek fiatal párok, hiszen 30 éves kor előtt alig-alig tervezünk gyereket. Annyi sok lehetőséget kell még kihasználnunk.
Persze vannak még fiatal szülők. Nagyon fiatalok. Olyan felelőtlen gyerekek, akik nem tudtak, vagy nem is akartak védekezni. Már mindenféle kifogást hallottam: "szorít a gumi, nem érzek semmit; a tabi' felborítja a hormonháztartásom." Ők rosszabb esetben már nem jutnak el tanulmányaik végére, mert kell a pénz. Jobb esetben, befejezik estin, de nem jellemző.
Tehát vagy túl korán csúszik be az a baba, vagy olyan sokáig halogatják, hogy veszélyeztetett terhes lesz, a várandós asszonyka.
Széthulló családok
A szerelem pátoszával átitatódtak hétköznapjaink, melyeket filmek, sorozatok, és a bulvár tartalom is felkorbácsol, és arra buzdítja az embereket, hogy keressék a boldogságot, a kalandot, meg a lángoló szerelmet. Úgyhogy gyakran elkezd valamelyik fél kikacsintgatni. Legtöbbször a férfi, hiszen őt nem köti le annyira, az a kisbaba vagy kisgyerek, aki körül egész nap tenni venni kell az anyukának.
Nem is olyan rég írt, egy ilyen kétségbe esett apuka, az egyik tévéműsorba, hogy tanácsot kérjen: mit tegyen, hova tovább?
Megírta emberünk, hogy nagyobbik fia most lesz kettő éves, kisebbik csupán hat hónapos, és a felesége nagyon lepukkant. Nem lehet vele kezdeni semmit. Se kirándulni, se elmenni egy sétára, vacsorára, vagy csak a moziba.
Viszont nagy bajban van, mert 4 hónapja összegabalyodott az egyik fiatal kolléganőjével, és kiderült a dolog. Az új csaj arra biztatja, válasszon kettejük közül. Az asszony megnyugtatta, hogy majd látogathatja a gyerekeit, de akkor sem tudja mit tegyen.
Nagyon menni akar, mert szerelmes, és csak az új csajra tud gondolni, meg tulajdonképpen ez jár neki, hiszen harminc valahány évesen, még túl fiatal, hogy eltemessék.
Elnézést, hogy nem idézem be, a teljes levelet, de a továbbiakban is ilyen, bosszantóan fölényeskedve kezeli a helyzetet. És nem ő az egyetlen.
Nőkkel is van baj. Rendszeresen hallani olyan sztorikat, amikor a nő, valamilyen a gyerekkel akarja magához láncolni, a tétovázó férfit. Ez színtiszta erőszak.
Gyerektársadalom
Kicsit olyan a nyugat, mintha A legyek ura című, William Golding regénybe csöppentünk volna. Gyermekeink nem akarnak felnőni. Ennek megfelelően, csak egészen rövidtávú döntéseket hajlandóak meghozni, vagy még azt sem.
A sok válásnak és ismerkedési nehézségeknek köszönhetően, a fiatalok nem akarják megkezdeni, az úgynevezett nagybetűs életet. Nem hajlandóak kirepülni, a családi fészekből.
Ez az emberiség igazi kudarca.
Fiaink a mamahotelben maradnak, mint eltartott. Nem kívánnak részt venni, ebben a hazugságokkal tarkított, pénz körül zajló, vagizós, veretős, lánykeresésben, rózsaszín ködbe burkolózva. Lányaink még ennél is zavarba ejtőbb magatartást produkálnak; egyre többen válnak aranyásóvá. Ők azok a lányok, akik tipikusan idősebb, vagyonosabb urak társaságát keresik, majd költöznek be, és tartatják el magukat háztartásbeliként.
Büszkén mutogatják magukat, mert testük, elmondásuk szerint: vagyonokat ér. Jellemzően iskolázatlan, vagy tanulmányait korán befejezett, a szépségiparból is kihulló lányokról beszélünk. Akik persze arra nem gondolnak, hogy mi lesz, ha az a vagyonokat érő test, megöregszik. Csak lopják a napot, mert élvezik, hogy mindenük megvan anyagilag. Tovább sem tanulnak, de ha szerencséjük van, sikerül összehozni egy babát. De ha nem, meddig kellhet ő, egy ilyen tehetősebb, fiatal csajokat hajtó üzletembernek? 10 évre? 30 éves korukig?
Ennyire buták.
Ezért van az, hogy a fiatal fiúk, nem rúghatnak labdába, ezeknél a csajoknál. Pedig bizonyára lenne korban, és intellektusában hozzáillő, de egyszerűen megközelíthetetlenek, mivel vastag pénztárca kellene hozzájuk.
Méltóságunktól megfosztva
Szegény nyugdíjasaink, akik már önállóan nem tudnak magukról gondoskodni, egészen reménytelen helyzetbe kerülnek. A család fiatalabb részének egyszerűen nincs ideje gondoskodni róluk. Ha netán bekerülnek a kórházba, már kezdhetünk is egyeztetni, egy temetkezési vállalkozóval. Ugyanis olyan embertelen körülmények várják, a kedves idős betegeket, ami szó szerint, elveszi az utolsó méltóságukat is.
A nővérek folyton fel s alá rohangálnak. Nincs idejük az idősebbekre. Az orvosok csúszópénz nélkül le se szarják. Ha megy egy kis hála, akkor már hajlandó véleményt mondani, de sokat azután sem fog tenni.
Azok a nyugdíjasok, akik lakásukat feladva, vagy átadva a fiatalságnak, vonulhatnak az öregek otthonában. Elválasztva a rokonoktól. Talán még ez emberségesebb megoldás, noha a családjától elzárva, magányosan tengődheti, utolsó napjait.
Ők már a múlté
Akkor sem sokkal jobb a helyzet, ha van egy külön lakása mamának, papának. A rokonságnak akkor sincs ideje látogatni az öregeket. Mi lesz így, a hagyományos család modellekkel? Talán újra összébb kéne húznunk magunkat, ahogy hajdanán éltek az emberek: több generáció, egy ingatlanban? Nem tudom, mi a megoldás, de komolyan el kéne gondolkodnunk, hogyan tovább.
Mert ez az irány sehova sem vezet.
