Egy sokat emlegetett intézmény, amiről valójában senki nem tudja pontosan hol van, de általában itt, ahova te, - a vitapartner - nem nyerhetsz bebocsátást, mert...
Nem vagy szalonképes.
Ez az a szöveg, amit társadalmi osztálytól függetlenül, bárki elmormol, ha ki akar hátrálni egy még el sem kezdett vitából. Nagyon gyakori, mert úgy vannak vele, hogy jobb bele sem kezdeni, mert mi van, ha a másiknak igaza van, vagy ne adj Isten, át kéne állni a másik táborába.?
Észre vettétek e, kedves olvasók, hogy hazánkban semmi kultúrája, a vitának? Helyette van itt valami alpári, a másik oldal létjogosultságát is elvitató, elbagatellizáló, szőnyeg alá söprő magatartás. Arról van szó, hogy nem a vitába állunk bele, hanem a partner személyébe. Rögtön személyeskedni kezdünk, és azonnal magasabbra pozicionáljuk magunkat, hogy még véletlen se kelljen alászállni, olyan kulturálatlan, előemberi mélységekbe, mint amilyen a másik fél (álláspontja szerint).
Nem ülök le vele, egy asztalhoz!
Jellemző még az is, hogy némi erődemonstrációval le kell söpörni, a fent említett asztalt, (lökdöséssel, káromkodással) s úgy tenni továbbra is, (őrjöngő gorillaként) mintha a másik fél lenne az undorító gazember, amiért alja módon viselkedik, mikor meg szeretne vitatni egy olyan probléma kört, melyben nincs egyetértés.
Azt hiszem jól látszik, hogy így, soha nem is lesz.
A fej homokba dugásának iskolapéldája
Nem tudom pontosan, mikor alakult ki ez a magatartás, de gyanítom, hogy a félrefordított arcok, már jó 60 éve velünk vannak. Talán, már a két világháború között is, volt ilyen hozzáállás.
Fájdalmas látnom azt, hogy az emberek többsége szerint, ez így teljesen rendben van. Ugyan miért is kéne megvitatni a problémákat? A másik úgyis tök hülye. Ráadásul senki nem zavartatja magát azon, hogy pontosan ugyan ezt állítja, a másik oldal is. Zavarba ejtő egyezés.
Bár hozzátenném, azért vannak életképes próbálkozások. Ha rákerestek a vita szóra, azért akadnak igaziak is, amik nem csak a másik front ócsárlásából áll. Persze tudom, az az igazi élmény, mikor személyeskedő fikázásba torkollik, a civilizált beszélgetés, és elszabadul az öldöklés istene.
Utoljára a közéletben, 2002-ben láttam egy éles vitát, Orbán Viktor és Medgyessy Péter (volt miniszterelnök) között, és ha megnézzük, (youtube-on fellelhető), akkor meglepve tapasztaljuk, hogy feltörlik a padlót, jelenlegi miniszterelnökünkkel. Jóformán rá sem lehet ismerni. Sokak szerint már itt elveszítette, a 2002-es választásokat. Na most, ha valaki figyeli azt is, mit mondanak, kiderülhet, hogy egészen arcpirító, ami a képernyőn zajlik!
Az első negyed óra eltelik az egymás cirógatásával, mert senki sem akar megsérteni senkit, noha elve nem ez a célja a vitának. Közben a közönség félperces vastapsokkal szakítja félbe a mondandókat. Már csak azért is, mert a két vitázó nem érezte elég szórakoztatónak, ezt a 8-10 száraz témakört, úgyhogy igyekeznek folyamatosan, ilyen kis humorbonbonokkal kikacsintgatni, a nézőközönségre.
Valahol már itt megszületett, a ma már jól ismert like-vadász politikus fogalma (mondhatjuk, ez a 0. nap)
Orbán Viktor egy nagyon ígéretes, fiatal miniszterelnök, és rossz látni, ahogy a száraz tényeket darálja, és mégis a földbe döngöli Medgyessy, pedig szinte egy kérdésre sem válaszol, illetve a kapott válaszokat is elvicceli. Egy nehéz és megalázó helyzet ez, főleg ha már az ember letett annyit az asztalra, hogy megválasszák miniszterelnökké. Nem meglepő, hogy soha többé nem akar vitába bocsátkozni, a nyerő pozíciójából.
Orbán stratégiája az volt, hogy a tények mellett, finoman belecsipked, az előző kormány vitatható intézkedéseibe, - ezzel pózolva kicsit a közönségnek. Erre válaszul Medgyessy, ugyancsak a tényekre hivatkozva, annyit mond, hogy ennyi sajnos nem elég. A népnek több járna. Többet kellett volna letenned az asztalra, kedves Viktor!
Ezek a pillanatok gyakorlatilag rátették az utolsó lapát földet is, a magyar vitakultúrára. Hiszen senki sem akar Orbán helyébe kerülni, egy ilyen vitában. Nehogy kiderüljön, hogy verbálisan meg se tudja magát védeni.
Rossz beidegződések
Ha kétségeink volnának afelől, hogy bárki is innen tanult meg vitázni, tekintsétek meg ezt a videót, ahol Huth Gergely ült le, Puzsér Róberttel 2018-ban, és a Medgyessyhez nagyon hasonló módszerrel, igyekszik elviccelni az összes témakört. Folyamatosan a közönségnek pózol, és arra bazírozik, hogy kihozza sodrából a Puzsért, és akkor a stílusra hivatkozva, lesöpörhesse az érveket.
Ez is nagyon jellemző, napjaink vitáira. Látszólag belemegyünk a játékba, de ahogy elhangzik az első csúnya szó, vagy emelkedik a hangszín, már hátrálunk is kifelé. Egyébként ezt a szokást világszerte gyakorolják.
Senki sem akar vesztes lenni
Ha már itt tartunk, teljesen rossz hozzáállás az is, hogy a vitára úgy tekintünk, mint egy versenyre. Az érvek természetesen versengenek, de csupán a szellemi síkon, az emberek fejében. Nem az a célja, hogy frappáns szöveggel lenyomjuk a másikat, hanem az érvek ütköztetése, a témakörök átbeszélése, és a másik álláspontjának megismerése.
Nem törvényszerű, elfogadni más véleményét, de azt hiszem, legalább illene meghallgatni. Ha még illedelmesebb akarok lenni, akkor az is érdekel, hogy miért pont ez, hogy jutott erre a végkifejletre?
Aki azt mondja, hogy nem vagy szalonképes, az kvázi arcon köp a véleményed miatt, és elvitatja még a létezésedhez való jogodat is. Az is benne van, hogy egyáltalán nem érdekelsz, de még inkább az, hogy annyit sem érsz, hogy meghallgassalak.
Bocs, hogy élek.
Sajnos, egyre több az ilyen példa. A világpolitika is ebbe az irányba tart. "Inkább ne is beszéljünk róla;" - mondják nagyon nagyon sokan.
Másik jellemző magatartás, ha már esetleg belemegyünk egy vitába akkor az csakis valamiféle verseny lehet. Azt bizony bárhogyan is, de meg kell nyerni.
Az erősebb kutya baszik!
A vitáink megnyerésére nyers erővel teszünk szert, és ez nagyon nincs rendjén. Miféle világ az, ahol a nyílt fenyegetés és az egymás fejének beverése, a helyes érvelés? A pokol? Talán a purgatórium, vagy csak a középkor?
Világszerte ismert modell. Előszeretettel mutogatják tévében is, hogy ki kit nyomott le, puszta kézzel vagy fegyverrel. Az ököl jogán vitatkozni, szerintem ugyanolyan barbár élmény, mint a reality showban szenvedőket figyelni, és kéjes örömmel vihorászni, amikor valamelyik elbukik. Már nem kell sokat várnunk, és tényleg folyni fog a vér, a Mónika show-szerű műsorokban, akárcsak anno, a Cicus Maximusban.
Cégek is gyakorolják, tőke formájában, mert tulajdonképpen a pénz a hatalom. A hatalom pedig maga az erő. Bár ebben az esetben a vita teljesen elmarad, és kéz a kézben jár a korrupció fogalmával. (Kicsivel írtam, mert csak suttogva szeretném oda tenni, ezt a kis bagatell megjegyzést.)
Elérvénytelenítő érvek, megjegyzések
A modern világban a legsértőbb hozzáállás, mikor olyan kérdést sikerül "érvként" bedobni, amely a témához ugyan nem kapcsolódik, de mégis ütőképes, hiszen lefegyverzi a szabályosan érvelőt.
Miért, ki vagy te?
Nem tudjuk, de nem is akarjuk, csak jól össze szeretnék zúzni azt a vélemény rendszert, amit magad köré építettél. Azzal, hogy gyakorlatilag le senkizik az érvelőt, már nem is érdekes, mit akart mondani.
Mit tett le az asztalra?
Már megint az asztal. Nagyjából az az asztal, melyhez korábban le sem akarunk ülni, ám most meg az érdekelne, hogy hoztál e ide valamit? Tudom, hogy semmi köze a témakörhöz, de legalább bármikor elsüthetem ezt a kérdést, bármilyen véleményt is fejtsél ki éppen, hiszen mindenki zavarba jön attól, ha beszélgetni hívják, majd számon kérik rajta, hogy nem hozott semmit a buliba.
Természetesen azt is jelenti, hogy a múltja alapján, nem ért el annyit az illető, hogy véleményt formálhasson abban az ügyben, amiben szeretne nyilatkozni. Egy bármikor odavethető adu, amivel szintén csak a véleményt formáló személyt lehet elhitelteleníteni, érvek nélkül! Hasonló formája:
Majd ha te is elérsz annyit....
Az emberek ilyenkor úgy állítják be, hogy véleményt csak az mondhat, aki átélte pontosan ugyanazt az élethelyzetet, mint amiről beszél. Számos ilyen kis frappáns megjegyzés létezik, de higgyétek el, egyik sem a vitáról szól, csak annak megúszásáról. Senkit nem érdekel valójában, hogy ki vagy vagy mit tettél, az asztalra. A lényeg, hogy tekintsünk el a valódi témától, és lehetőleg hagyd is abba az érvelést. Nincs itt miről vitázni. Én magyar vagyok, te meg európai, úgyhogy nincs is miről beszélnünk.
Ülj le, egyes.
