Nem győztem eléggé hangsúlyozni a Csillagok háborújás cikkemben, hogy mennyire kiábrándult világban keletkezett, az a nagyszerű filmes alkotás.
Az I. Világháború is csúnyán megtépázta Európa szövetét, ám a II. Világháborúval valami olyan embertelen mélységbe zuhant a civilizáció, amit annak előtte egyetlen korszak sem lépett meg.
Ipari minőségű emberölés.
Ennek volt köszönhető az, hogy a világ nemzetei inkább békére vágytak, s csak kedves, andalító történeteket vizualizáltak. Kellemes kis szerelmi történeteket, vallási témákat is csak finoman, tisztelettel közelítettek. Mármint a filmek többsége.
A 20. század dereka
Az emberiség visszafordult a klasszikus, ám jól ismert történetekhez, legendákhoz, illetve a habkönnyű vidámság intézménye is, ekkortájt született. Úgy értem az a naív, '50-es évek Amerikáját jellemző, csendes, nyugodt, kissé hedonista harmonikus lét, lett az eredménye. A hatvanas években a világ már kezdett kicsit feloldódni. Nyitottak lettünk az újdonságra. Kimerészkedtünk a világűrbe is, csak hogy ne kelljen többet szembesülni azzal a tragédiával, amit a két világháborúban elkövettünk.
A múltunk túl sötét, inkább tekintsünk előre, s emeljük tekintetünk a magasba.
Ugyanakkor az emberiség készen állt a megújulásra, de csak kisebb kulturális forradalmak formájában érkezett a megváltás: zenében, drogban, szexualitásban. Aztán 1977-ben érkezett ezen apró forradalmak zászlóshajója, a Csillagok háborúja, mely mint filmművészeti szempontból, mint zeneileg, s történetileg is, egy új korszakot hozott el.
A klasszikus rítusok, vallások, legendák ötvözése, a modern világgal, és a futurizmussal egyaránt.
A lenyűgöző látvány akkora hatással ütötte át, a kultúra megkopott szövetét, hogy azonnal átformálta az akkori generációt. Mindent megváltoztatott.
Rajongás
Azelőtt a rajongó fogalma valami egészen más volt. A rajongó, hagyományos értelmében, a saját intellektusába beépít valami olyan médiumot, melyből inspirációt, vagy az ahhoz szükséges nyugalmat merítheti.
Manapság is hasonló az értelme, csak úgy látom, van itt egy kis félreértés (főleg a magyarban). Ugyanis rajongó és rajongó között is nagy a különbség. Ma is létezik a hagyományos értelembe vett rajongás, de fogyasztók révén túlkönnyű átesnünk az egészségtelen formájába. Amikor a rajongó, a rajongás tárgyát mindennél feljebbvalónak tekinti, az már károsan befolyásolja annak szellemi identitását.
Itt be szokott lépni a fanatikus kifejezés is. Fanatikus rajongó. Így is szokták emlegetni, de ez sem fedi a valóságot teljesen. A fanatikus bármi iránt táplálhat beteges rajongást, oly mértékben, hogy az életét adja azért az ügyért, eszméért, ideológiáért, vallásért, stb.
Fanatikus az, aki az életet feloldja a rajongás tárgyában.
Fanboyz
Azok a rajongók, akik látszólag fanatikusan rajonganak kulturális termékekért, az angolban nagyon helyesen fan-nak; fanboynak, illetve fangirlként vannak azonosítva.
Ők a fanatizmus és a rajongás között egyensúlyoznak, ugyanis az életüket már nem adnák a vágyuk tárgyáért, de személyiségüket bármikor feloldják, annak oltárán.
Kísértetiesen hasonulnak a vallási fundamentalistákhoz. Rajongásuk tárgya egyszerre kulturális termék, szentkönyv, és dogma. A szereplőik is szentek, sérthetetlenek, vagy ha a történet megkívánja, mártírok. Emberségük levetkőzése sem nagy áldozat, ha a védelmére kelnek, a rajongás tárgyának. Bármikor verbális terrorban részesítenek bárkit, ha azt úgy kívánja, a kulturális termék becsülete. Hiszen, személyiségük egybeolvadt már a vágyott termékkel, így tulajdonképpen, az identitásukat kérdőjelezi meg, a kritikus hangvétel. Nyilvánvaló, hogy az identitásunkat senki ember fia, nem becsmérelheti büntetlenül.
Fokozatok
Tisztánlátás kedvéert úgy ábrázolnám ezt a három kasztot egy egyenesen, illetve egy skálán, hogyha a hagyományos értelembe vett rajongó a hármas, akkor a fan a nyolcas, a fanatikus meg mondjuk a tízes.
Az egyes-kettes, eme kulturáils fogyasztói skálán az, aki válogatás nélkül, illetve némi körültekintéssel veszi magához a kultúrát.
A hármas már tudja mit akar, s fel is használja jelleme fejlődésébe, amit látott, hallott, tapasztalt, a kulturális termék fogyasztása közben. 4-től 8-ig specializálódik a rajongó. 4-5 akik már mennyiségben habzsolják a szeretett előadó vagy alkotó munkásságát, de még tudnak élni kritikával. A 6-os és 7-es szinteken már nem jellemző. Válogatás nélkül, szenvedélyesen fogyasztják a kulturális-, vagy akár kulturálatlant, illetve azok merchendise termékeit is.
A 8-as szinten feladjuk addigi személyiségünket, s akár verbális utcai boxba bonyolódunk bárkivel, aki kritikát mer megfogalmazni. 9.-en már olymértékben torzult az erkölcs, hogy tettlegességig fajulhat a vita, ha az imádott alkotó (s közben az egyén) becsülete forog kockán.
A 10. maga a barbarizmus. Az embertelen. A fundamentalista, akinek csak saját istenének szava határozza meg az életét, és igyekszik ráfeszíteni ideológiáját vagy vallását, a körülötte élőkre is. Akár erőszakot alkalmazva.
Igazán posztmodern jelenség, hiszen szent célkitűzése, hogy a világgal elfogadtassa, - pontosabban: a világot ránevelje, saját szűkös látásmódjára, és ezt úgy adja elő, hogy valami nagyon szakrális dolog történik. Mi több, ez a szentség hozza el a békét. Pedig józan gondolkodású ember láthatja, hogy ez a pózolás, mennyire profán és erkölcstelen.
Jól látható a skálán, hogy minél magasabb értéken áll az illető rajongási szintje, annál jobban feloldotta az identitását, az emberségét. A túlzott szenvedélyesség szüli a gátlástalanságot. Végül csak egy ideológia vagy eszme határozza meg, a fundamentalista tömegembert.
Próbáljátok elhelyezni magatokat az egészséges pontok valamelyikén.
